Felnőtt kézilabda
A lányok utolsó meccse a B.A.Z. megyei I. osztályban
A női kézilabda szakosztály a BSK egyik legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy megnyerte a B.A.Z. megyei női kézilabda bajnokságot! Az utolsó fordulóban a Szerencset láttuk vendégül, ahol szerettünk volna méltón búcsúztatni a szezont!
Tét nélkül Egerben a megyei kézilabda bajnokság utolsó meccsén
Bár a srácok igyekeztek, nem sikerült szépen a búcsú a szezontól. A BSK férfi kézicsapata végül a 3. helyen zárta a megyei kézilabda bajnokságot.
Április hónap legjobb kézilabdázója: Kovács Róbert
Hosszú és fárasztó szezont tudhatnak maguk mögött a kézilabdázók mind férfi-, mind a női fronton. Egy játékosunk azonban mit sem törődve a fáradtsággal, az utolsó pillanatig erőn felül teljesített.
Az utolsó hazai találkozó a férfi kézilabda csapat számára
Komoly teher immáron nem nehezedett a srácokra, ugyanis a bajnoki cím már korábban elúszott. Azonban a második helyezés megszerzéséért vívott csatában még lehet szerepe a begyűjtött pontoknak.
Őrzi a második helyet a férfi kézilabda csapatunk
A férfi kézicsapatunk a Tiszaújvárosi SC vendégeként lépett ismét pályára. Ezúttal idegenben, ahol nem volt kérdéses, hogy milyen céllal futottunk neki a meccsnek. A győzelem végül össze is jött némi izgalommal fűszerezve, de a végeredményt tekintve magabiztosan.
A Női kézilabda csapatunk ismét győzött
Ezzel már 10 pontra nőtt az előnyünk a követőinkkel szemben. Bár a bajnoki cím sorsa már eldőlt a múlt héten, a B.A.Z. megyei női bajnokságban továbbra sem pihenünk.
Nem bírt az Acélvárossal a férfi kézilabda csapat
Nagy valószínűséggel eldőlt a megye 1-es férfi kézilabda bajnoki cím sorsa a mögöttünk álló hétvégén. Hiszen a srácaink heroikus küzdelemben, de végül alul maradtak a rivális Acélvárossal szemben.
Férfi kézilabda bajnoki Tiszaújvárosban
A Borsod Sport Klub újabb győzelmével tartja a lépést a bajnokaspiráns Acélvárossal. Sok van még hátra és nincs könnyű sorsolás. De a férfi kézilabdában lehetetlen sem létezik! Így fordulunk a véghajrához!